Bejegyzések
A Demokratikus hálózat nyílt levelet írt Bayer Zsoltnak, aki Szlovákiában adózik. Ezt több helyen lehozta az írott és az elektronikus sajtó. Erre választ írt a közismert jobboldali újságíró ( http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=155095).Viszontválaszom alább olvasható:
Kedves Bayer Zsolt!
Magam részéről továbbra is tegeződnék, bár Te makacsul urazol válaszleveledben.
Nem vigasztaltál meg. Nem kaptam meg azt a választ, amit szerettem volna. Beismertél mindent. Az utolsó betűig. És szánalmasan magyarázod a bizonyítványt. Ez a tény. A szomorú tény.
Ostobán mérlegelsz. Saját pitiánerséged igazolására nagyhalak vélt vagy valós ügyeit hozod fel példaként. Eső elől vízbe menekülsz. Azt hiszed ez a jó technika.
Hát nem! Mert gondolom, Te is érzed, hogy a nyílt levelemet elég komoly morális felháborodás kísérte. Olvass csak bele a baloldalisággal cseppet sem vádolható Reakció blogba. Jobboldali emberek tömegével adnak hangot csalódottságuknak. Miattad. Mert Te idáig valami nagy megújulást hirdettél. Szükségét a „mély hazafiságnak" a közéletben. Az emberek azért csalódottak, mert hiteledet vesztetted. Elmenekültél a sorsközösségből, hogy könnyebben élj, mint ők.
Azt hittem, hogy nem kell felvilágosítsalak arról, hogy a nemzet egy sorsközösség. A magyar pedig egy kiváltképp szolidáris nemzet. A himnuszunk is arra szólít fel minket, hogy „itt élned s halnod kell". A többség számára ez parancs. A többség nem menekül, hanem idehaza aprítja a tejbe azt, ami marad. Mindig voltak szédelgők, akik így vagy úgy, de elhagyták a hazát, hogy aztán idegen akcentussal hirdessék az igazságot néhány évtizeddel később, amikor hazatértek. Mi, Angyal István baloldali 56-os forradalmárral együtt valljuk, hogy „Ez a hazám, itt a helyem. Élni is halni is." Ő mehetett volna a gyávák után, de itthon maradt. Meghalni. Egy ügyért, melyet baloldaliként is magáénak vallott. Képtelen volt átlépni azt a nyomorúságos határt, amelyet Te adóügyileg oly könnyedén átléptél. Gondolom Te '56-ban is hasonlóképpen jártál volna el. Néhány napig döntötted volna a szobrokat, majd meg sem áltál volna Kalifornia valamely nyomorúságos üdülőhelyéig.
Persze talán a Te mentalitásod a jó? Menekülni a gond elől, ezt morálisan még pozitívnak is tüntetve föl. Sajnos emiatt a mentalitás és gondolkodás miatt van ott ez a nemzet, ahol van. Ez az az ezeréves átok, aminek hordozója és támogatója vagy. Az úri osztály mentalitása. Az állandó könnyebbség keresése, a folyamatos kibújás mindazon kötelezettség alól, amelyet egy nemzet saját elitjétől elvárhat. Méltó örököse vagy Te Werbőczynek, aki példátlan brutalitással nyomta el Dózsa parasztjait, de a törökkel egyszer se mert szembeszállni. Méltó örököse vagy azoknak a magyar uraknak, akik évszázadokon keresztül nyalták a Habsburgok talpát pusztán azért, hogy pénzük legyen elnyomni jobbágyaikat. Méltó örököse vagy azoknak az uraknak, akik Erdélyben és a Felvidéken úgy gondolták, hogy a rebellis magyar jobbágyok helyett jobb, ha oláh és tót parasztokat fogadnak birtokukra. Méltó örököse vagy annak a dzsentri világnak, amelyik hátba szúrta az 1919-ben honvédő háborút vívó Stromfeld Aurél hadseregét. Tudod, akkor az igaz magyarok fegyverrel álltak Pozsony kapujánál és nem adóforintjaikkal. A magadfajták akkoriban éppen Horthy őfőméltóságával szegedi kaszinókban uzsorások pénzéből mulatoztak és lesték francia uraik parancsait.
Mondhatod, hogy túl messzire megyek. Valóban, mert ez a dolog messzire visz. A Te példád ékesen bizonyítja, amit Wass Albert a „Mire a fák megnőnek" című regényében megírt. A magadfajták, pontosabban a magadfajta közéleti elit miatt nem jut sehová sem hazánk. Mert a magadfajták azok, akik az első adandó alkalommal hátat fordítanak a nemzetnek. Persze mit is várunk tőletek, amikor olyan példaképeitek vannak, mint Horthy, aki idegen hatalom megtűrtjeként lett kormányzó, és Sztálin jóindulatának köszönhette, hogy egy csendes kisvárosban, ágyban párnák közt fejezhette be az életét.
Tudod ennek az országnak a virágkorát a történészek, de az egyszerű emberek is Hunyadi Mátyás uralkodásának idejére teszik. Bizonyára tudod, hogy akkoriban ebben az országban rendkívüli közterhek voltak. Azokból a közterhekből volt képes ez az ország korabeli szinten európai hatalommá lenni. És ezeknek a közterheknek az eltörlése volt az első, amit a korabeli magadfajták megtettek a király halála után. Örültek, hogy több pénz marad a zsebükben. Örültek, hogy üres a kincstár az ő áldásos tevékenységüknek köszönhetően. Aztán egy emberöltő sem kellett és Magyarország majd négyszáz évre lényegében elvesztette függetlenségét, a lehetőséget, hogy önmaga sorsának útját igazgassa.
Végezetül arról, hogy kiben milyen illúziók éltek Monokon, a mi nyári táborunkban. Ahova nem hívtunk, de eljöttél, és arcunkba nyomtad Echo TV-s kamerád, mikrofonod, várva, hogy olyat mondunk, amivel majd rémisztgetni lehet a magadfajtákat.
Nem sajnáljuk, hogy csalódtál bennünk, sőt a Te szádból ez a dicséret. Mert mi le tudunk ülni az ellenféllel is meginni egy pohár bort, mert civilizáltak vagyunk, de ne gondold, hogy részünkről a közös borozás elismerése és elfogadása mindannak, ami a Te nevedhez köthető. Egész létünk arculcsapása lenne, ha a veled való kapcsolatunkban jelen maradna a „vicces összekacsintás", amelyet Te érezni véltél. A templomi adatgyűjtést hozod ellenünk, amelyben egy tagunk volt érintett. Hát, azt sem a „bolsevik vallásüldözési" reflex hozta elő, hanem a számtalan hívő baloldali által tett panasz, hogy a szentmisék másból sem állnak a templomokban, csak nyílt politizálásból. A „vörös katolikusok" által megfogalmazott méltatlankodásokat kívánták 2002-ben, és nem 2006-ban egy csokorba gyűjteni. Szándékosan írtam a „vörös katolikus" jelzőt. Ezt nem én alkottam, hanem egy magadfajta monoki, aki így jellemezte az ott élő embereket, majd köpött egyet…
Igen, lefényképeztük az autódat. Mert gyomorforgatónak találtuk azt, hogy egy magát igaz magyarnak valló, - mint Te - szlovák címerrel díszített autón jár. Nem titokban tettük, Te is láthattad volna, ha nem éppen mással lettél volna elfoglalva a magunkfajta „idegenek" gyűrűjében…
Gyomorforgatónak találtuk azt is, hogy dicsekedtél azzal, hogy miként könnyítesz sorsodon a szlovák adózással. És véleményünk leveleddel sem változott. Nem érdekel, hogy Gyurcsányra vagy Orbánra mutogatsz mentendő magad. A többség ebben az országban húzza az igát. Kibúvót nem keres, nem talál. És mi ehhez a többséghez tartozunk. Talán még most sem késő cselekedni, a hazatérésre buzdító felszólításunk továbbra is aktuális. Vagy ha nem, ahogy az interjúban mondtam, költözz is el Szlovákiába…
Galba-Deák Ádám
elnök
[demokratikus hálózat]
www.demokratikus.hu
Magam részéről továbbra is tegeződnék, bár Te makacsul urazol válaszleveledben.
Nem vigasztaltál meg. Nem kaptam meg azt a választ, amit szerettem volna. Beismertél mindent. Az utolsó betűig. És szánalmasan magyarázod a bizonyítványt. Ez a tény. A szomorú tény.
Ostobán mérlegelsz. Saját pitiánerséged igazolására nagyhalak vélt vagy valós ügyeit hozod fel példaként. Eső elől vízbe menekülsz. Azt hiszed ez a jó technika.
Hát nem! Mert gondolom, Te is érzed, hogy a nyílt levelemet elég komoly morális felháborodás kísérte. Olvass csak bele a baloldalisággal cseppet sem vádolható Reakció blogba. Jobboldali emberek tömegével adnak hangot csalódottságuknak. Miattad. Mert Te idáig valami nagy megújulást hirdettél. Szükségét a „mély hazafiságnak" a közéletben. Az emberek azért csalódottak, mert hiteledet vesztetted. Elmenekültél a sorsközösségből, hogy könnyebben élj, mint ők.
Azt hittem, hogy nem kell felvilágosítsalak arról, hogy a nemzet egy sorsközösség. A magyar pedig egy kiváltképp szolidáris nemzet. A himnuszunk is arra szólít fel minket, hogy „itt élned s halnod kell". A többség számára ez parancs. A többség nem menekül, hanem idehaza aprítja a tejbe azt, ami marad. Mindig voltak szédelgők, akik így vagy úgy, de elhagyták a hazát, hogy aztán idegen akcentussal hirdessék az igazságot néhány évtizeddel később, amikor hazatértek. Mi, Angyal István baloldali 56-os forradalmárral együtt valljuk, hogy „Ez a hazám, itt a helyem. Élni is halni is." Ő mehetett volna a gyávák után, de itthon maradt. Meghalni. Egy ügyért, melyet baloldaliként is magáénak vallott. Képtelen volt átlépni azt a nyomorúságos határt, amelyet Te adóügyileg oly könnyedén átléptél. Gondolom Te '56-ban is hasonlóképpen jártál volna el. Néhány napig döntötted volna a szobrokat, majd meg sem áltál volna Kalifornia valamely nyomorúságos üdülőhelyéig.
Persze talán a Te mentalitásod a jó? Menekülni a gond elől, ezt morálisan még pozitívnak is tüntetve föl. Sajnos emiatt a mentalitás és gondolkodás miatt van ott ez a nemzet, ahol van. Ez az az ezeréves átok, aminek hordozója és támogatója vagy. Az úri osztály mentalitása. Az állandó könnyebbség keresése, a folyamatos kibújás mindazon kötelezettség alól, amelyet egy nemzet saját elitjétől elvárhat. Méltó örököse vagy Te Werbőczynek, aki példátlan brutalitással nyomta el Dózsa parasztjait, de a törökkel egyszer se mert szembeszállni. Méltó örököse vagy azoknak a magyar uraknak, akik évszázadokon keresztül nyalták a Habsburgok talpát pusztán azért, hogy pénzük legyen elnyomni jobbágyaikat. Méltó örököse vagy azoknak az uraknak, akik Erdélyben és a Felvidéken úgy gondolták, hogy a rebellis magyar jobbágyok helyett jobb, ha oláh és tót parasztokat fogadnak birtokukra. Méltó örököse vagy annak a dzsentri világnak, amelyik hátba szúrta az 1919-ben honvédő háborút vívó Stromfeld Aurél hadseregét. Tudod, akkor az igaz magyarok fegyverrel álltak Pozsony kapujánál és nem adóforintjaikkal. A magadfajták akkoriban éppen Horthy őfőméltóságával szegedi kaszinókban uzsorások pénzéből mulatoztak és lesték francia uraik parancsait.
Mondhatod, hogy túl messzire megyek. Valóban, mert ez a dolog messzire visz. A Te példád ékesen bizonyítja, amit Wass Albert a „Mire a fák megnőnek" című regényében megírt. A magadfajták, pontosabban a magadfajta közéleti elit miatt nem jut sehová sem hazánk. Mert a magadfajták azok, akik az első adandó alkalommal hátat fordítanak a nemzetnek. Persze mit is várunk tőletek, amikor olyan példaképeitek vannak, mint Horthy, aki idegen hatalom megtűrtjeként lett kormányzó, és Sztálin jóindulatának köszönhette, hogy egy csendes kisvárosban, ágyban párnák közt fejezhette be az életét.
Tudod ennek az országnak a virágkorát a történészek, de az egyszerű emberek is Hunyadi Mátyás uralkodásának idejére teszik. Bizonyára tudod, hogy akkoriban ebben az országban rendkívüli közterhek voltak. Azokból a közterhekből volt képes ez az ország korabeli szinten európai hatalommá lenni. És ezeknek a közterheknek az eltörlése volt az első, amit a korabeli magadfajták megtettek a király halála után. Örültek, hogy több pénz marad a zsebükben. Örültek, hogy üres a kincstár az ő áldásos tevékenységüknek köszönhetően. Aztán egy emberöltő sem kellett és Magyarország majd négyszáz évre lényegében elvesztette függetlenségét, a lehetőséget, hogy önmaga sorsának útját igazgassa.
Végezetül arról, hogy kiben milyen illúziók éltek Monokon, a mi nyári táborunkban. Ahova nem hívtunk, de eljöttél, és arcunkba nyomtad Echo TV-s kamerád, mikrofonod, várva, hogy olyat mondunk, amivel majd rémisztgetni lehet a magadfajtákat.
Nem sajnáljuk, hogy csalódtál bennünk, sőt a Te szádból ez a dicséret. Mert mi le tudunk ülni az ellenféllel is meginni egy pohár bort, mert civilizáltak vagyunk, de ne gondold, hogy részünkről a közös borozás elismerése és elfogadása mindannak, ami a Te nevedhez köthető. Egész létünk arculcsapása lenne, ha a veled való kapcsolatunkban jelen maradna a „vicces összekacsintás", amelyet Te érezni véltél. A templomi adatgyűjtést hozod ellenünk, amelyben egy tagunk volt érintett. Hát, azt sem a „bolsevik vallásüldözési" reflex hozta elő, hanem a számtalan hívő baloldali által tett panasz, hogy a szentmisék másból sem állnak a templomokban, csak nyílt politizálásból. A „vörös katolikusok" által megfogalmazott méltatlankodásokat kívánták 2002-ben, és nem 2006-ban egy csokorba gyűjteni. Szándékosan írtam a „vörös katolikus" jelzőt. Ezt nem én alkottam, hanem egy magadfajta monoki, aki így jellemezte az ott élő embereket, majd köpött egyet…
Igen, lefényképeztük az autódat. Mert gyomorforgatónak találtuk azt, hogy egy magát igaz magyarnak valló, - mint Te - szlovák címerrel díszített autón jár. Nem titokban tettük, Te is láthattad volna, ha nem éppen mással lettél volna elfoglalva a magunkfajta „idegenek" gyűrűjében…
Gyomorforgatónak találtuk azt is, hogy dicsekedtél azzal, hogy miként könnyítesz sorsodon a szlovák adózással. És véleményünk leveleddel sem változott. Nem érdekel, hogy Gyurcsányra vagy Orbánra mutogatsz mentendő magad. A többség ebben az országban húzza az igát. Kibúvót nem keres, nem talál. És mi ehhez a többséghez tartozunk. Talán még most sem késő cselekedni, a hazatérésre buzdító felszólításunk továbbra is aktuális. Vagy ha nem, ahogy az interjúban mondtam, költözz is el Szlovákiába…
Galba-Deák Ádám
elnök
[demokratikus hálózat]
www.demokratikus.hu
3 megjegyzés:
Jobbosnak lenni
Márai Sándor jól eltalált kifejezésével élve a magyar baloldal két nagy entitásra osztható, úgymint sértődöttekre és féltékenyekre. Az előbbiek állandóan neheztelnek a társadalom nagy részére, amely európaiságukat nem értékeli, Bourdieu-t nem olvas, Farkasházy Tivadart nem találja viccesnek, és Fencsik Flóráról még csak nem is hallott. Ellenben mókusfarkat akaszt az autórádió antennájára, és bizony, kedveli a szotyit. A féltékenyek rendszerint szeretik az Érdekegyeztető Tanácsban dívó rövid ujjú ing, kigombolt gallér, csálé nyakkendő összeállítást, semmi bajuk a szotyival, nagy ívben tesznek az emberi jogokra, Tibetre és az ózonlyukra. Kedélyesen szemlélik a hömpölygő magyar életet, és ifjabb korukban kézilabdáztak. Egyvalamitől lesznek idegesek: ha bárki megkérdőjelezi azt a hatalmas tudástőkét, melyet az 1947 és 1990 közötti évtizedekben halmoztak fel.
A jobboldal sokkal összetettebb képződmény. A magyar politikai eszmetörténet egymástól tisztes távolságra levő csoportjai sorakoztak fel a polgári tábor mögé. Vannak zárt nyakú parasztinget és hetyke bajuszt viselő táncházbarátok, akik a Fidesznek a népi kultúra felé tett lépéseit értékelték, és Erdélyben tapasztalták, hogy Orbán Viktor nevét micsoda respektussal ejtik ki. Vannak olyan egykori SZDSZ-szavazók, akik komolyan vették a párt liberalizmusról, antikommunizmusról, éjjeliőrállamról vallott nézeteit. Mentségükre legyen mondva, a kisebbik kormánypárt akkor még nem a diplomás-minimálbért tűzte zászlajára. Vannak olyan hagyományos középosztálybeliek, akiket csúnyán megtapostak a kommunizmus alatt, és a hetvenes években végre ki tudták rúgni a kényszerbérlőként a hallba költöztetett ávóst meg az élettársát. Vannak még olyanok, akik esküsznek a sumer-magyar rokonságra, a pilisi Ősbudára, és mélységesen elszomorodnak, ha Pap Gábor és László András (van, aki e két nevet nem ismeri?) egymással vitába keveredik. Jó páran viszolyognak a "jobboldali" megjelöléstől, mert az darutollat, kiugrást, halálhörgést, siralmat idéz bennük. Ők normális életet szeretnének a gyerekeiknek, egészséges fenntartásokkal viseltetnek a mássággal szemben, védenék a környezetet, rokonszenvet éreznek a határon túli magyarok iránt, és nem szeretik a lopást. Tudtukon kívül ők az igazi konzervatívok. Milyen is hát egy jobboldali?
A jobboldali elsősorban olvasott. Igenis kézbe veszi a Népszabadságot, a Beszélőt, a HVG-t, sőt még az Eszméletet is. Néha erőt vesz magán, és a Klub Rádiót (az SZDSZ Pannonját) is meghallgatja. Nem büszke arra, hogy mit nem olvas. Nem elégszik meg untig ismételt lózungokkal és tendenciózus sajtószemlékkel. A jobboldaliság: műveltség.
Jobboldalinak lenni arányérzéket jelent: a nekünk nem tetsző tényeket is tudomásul vesszük, elemezzük, a nekünk tetsző hírek jelentőségét nem túlozzuk el, azokat forráskritikailag ellenőrizzük. Tehát kerülendő a "nemzeti" könyvesboltokban az eladóval sipító fejhangon folytatott párbeszéd arról, hogy mi Medgyessy Péter eredeti neve. És talán be lehet látni azt is, hogy Nádas Péter valószínűleg tartalmasabb író, mint némelyik, immár negyedik köteténél járó, jobbszélről író publicista.
Jobboldalinak lenni igényt és iróniát jelent. A finom árnyalatok művészetét. A nem behódolást. Azt a fölényt, amellyel hegyibe lehet kerülni azoknak, akik például - bal- és jobboldalon egyaránt - kommunistázzák Sütő Andrást, vagy fitymálják egyházainkat. Jobboldalinak lenni biztonság saját világképünk maradandóságában, és hit abban, hogy előbb-utóbb helyreáll a dolgok természetes rendje. A jobboldaliban van készség arra, hogy a szemben állók között is elismerje a szellemi teljesítményt és a következetességet. Seres László, Babarczy Eszter vagy Bozóki András véleményére akkor is odafigyel, ha éppen nem ért vele egyet.
A jobboldalinak a jobb- és a baloldali terrorral egyaránt baja van, viszont nemtelennek tartja, ha szüntelenül egy hatvan éve kimúlt rendszerrel bunkózzák le. A jobboldalinak - jó hír - nem kell feltétlenül háromrészes öltönyt és bambusznyelű esernyőt hordania, nem kell kívülről megtanulnia a Szindbád hazamegy-et, és nem kell tudnia tarokkozni.
Bár az utóbbi kettő még nem ártott meg senkinek.
A jobboldali meg tud barátkozni az internettel, a véleményszabadsággal és a homoki borokkal.
Csak az önhitt s ebből fakadóan türelmetlen korlátoltsággal nem.
Másként miben különbözik Aczél Endrétől?
A szerző történész
"A himnuszunk is arra szólít fel minket, hogy itt élned s halnod kell".
őőő, az a Szózat. a többi rendben.
Atyaég... azt hiszem budapestiül erre monfják, hogy égés meg ,,nagggyongáz''. Szózatot és Himnuszt összekeverni, ráadásul miközben valakit szidalmazol... na igen, erre mondják, hogy műveletlen baloldali..
Az egymásnak ellentmondó szövegrészek már csak a hab a tortán. Majd ha az alap-alap-alap-alapműveltséget megszerezted kispajtás, akkor nyisd ki a szádat.
Megjegyzés küldése