A Szovjet Hősi Emlékmű védelmében

Az 1940 májusában bekövetkezett német megszállás után, a belga hazafiakkal együtt, a Belgiumban élő magyarokból is illegális csoportok alakultak.  Az ellenállási harcra való mozgósítás elősegítésére a magyar antifasiszta csoport Szabadság címen magyar nyelvű lapot adott ki. A belga ellenállási szervek irányítása alatt működő magyarok a propagandamunkán kívűl fegyveres akciók végrehajtásában vettek részt. Elsősorban Brüsszelben tevékenykedtek, de működtek az ország más területén is. A magyar csoport harcos állományát főként a Belgiumban élő, volt spanyolországi önkéntesek alkották. A magyar ellenállók részvételével végrehajtott fegyveres akciók közül kiemelkedtek:

• a német szolgálatban álló flamand fasiszták és rexisták ünnepélyének szétverése a brüsszeli Adolphe Maxon levő Marivaux moziban;
  
• a Saventhem és Sterebekke között végrehajtott vasútrobbantás, amelynek eredményeképpen 300 ellenséges katona semmisült meg. A sikeres akcióért a magyar csoport dícséretben részesült, Löwenwirth Mihályt, a magyar partizánok később mártírhalált halt parancsnokát pedig a belga kormány - halála után - a Lipót-rend tiszti keresztjével tüntette ki;
  
• Brüsszel legforgalmasabb pontján, a Porte de Schaerbeeknél lelőtték Schollen Obersturmführert, a flandriai SS főparancsnokát.
  

A hírszerzés és összeköttetés munkáját a magyar csoportban - úgy, mint Franciaországban - Belgiumban is főként nők végezték.

A belgiumi magyar partizánok közül - akiknek száma a rendelkezésünkre álló adatok szerint mintegy ötven főt tett ki - sokszor áldozták életüket a harcban. 1944. augusztus 5-ét, Brüsszel felszabadulását csak hárman ünnepelhették szabadon, a többiek vagy elestek, vagy a Gestapo haláltáboraiban sínylődtek. Ez utóbbiakból is csak 5-6 fő élte túl a fasiszta emberírtást. 1947-ben Brüsszel utcáin tízezrek álltak sorfalat, amikor a belga és más nemzetiségű hősökével együtt a schaerbeeki temetőbe vitték végleges nyugvóhelyére a magyar partizánok két parancsnokának, Molnár Istvánnak és Löwenwirth Mihálynak hamvait. A lakosságnak ez a kegyeletes tiszteletadása a többi hősi halált halt belgiumi magyar partizánnak is szólt, akik idegen földben, jeltelen sírokban alusszák örök álmukat.

A katonai átállások, amelyek különösen a háború befejező szakaszában váltak nagyobb méretűvé, azt jelezték, hogy a Horthy-hadseregben a bomlás folyamata meggyorsult, s a elmélyülő antifasiszta hangulat aktív tettekre ösztönözte a háborút mieőbb befejezni akaró katonákat is. A fasizmussal való szembefordulás példáját adták az 1944 november-decemberben, megszálló feladatok ellátására Dániába szállított, kb. 12000 főt számláló magyar egységek antifasiszta katonái is. A magyar honvédek megbarátkoztak a lakossággal, és rajtuk keresztül kapcsolatba kerültek a dán hazafiak ellenállási központjával. Magyar nyelvű sokszorosított lapjukon, a Magyar Szón keresztül harcra szólították fel a katonatársakat a német csapatok ellen. A felhívás nem maradt eredménytelen. Jylland nyugati partján, a Nymindegab községben állomásozó magyar század például fegyverekkel, lőszerrel, robbanóanyaggal látta el a dán ellenállási mozgalom helyi tagjait.

Egyes magyar alegységek bekapcsolódtak az aktív fegyveres ellenállásba is. 1945. április 22.-én például egy kb. 100 főből álló magyar csoport kitört a koppenhágai gárdakaszárnyából, s a laktanya német őrségéből több fasisztát megsemmisítettek. A tűzharcban sok magyar is elesett.

A második világháború idején, a felsorolt országokon kívűl Európa más országaiban is részt vettek magyarok kisebb-nagyobb számban az antifasiszta ellenállási mozgalomban. Hiteles adatokkal azonban jelenleg csak azokról a harcokról rendelkezünk, melyek keretének vázlatát, kialakulásának körülményeit az előző oldalak tartalmazzák. A allatlanul nehéz körülmények között kifejlődő magyar antifasiszta ellenállási mozgalom sajnos nem vált kiterjedt népfelkeléssé, sőt olyan méretű harccá sem, amelynek számottevő katonai jelentőséget lehetne tulajdonítani. Amint Nemes Dezső írja: "A fegyveres nemzeti ellenállás nem tudott kellő időben és jelentékenyebben kifejlődni." Erkölcsi, politikai szerepét és eredményeit azonban lehetetlen figyelmen kívűl hagyni. Annál inkább nem, mert a felszabadulás után a népi demokratikus forradalom győzelmének kivívásában elementárisan bontakoztak ki azok az erők, amelyek a fasizmus ellen, s a társadalmi felszabadulásért folyó harc vállalása tekintetében a magyar népben potenciálisan a háború alatt is megvoltak, de az érintett, és itt nem tárgyalt konkrét történelmi okok miatt, a Magyarország felszabadításáért folyó harcban csak igen mérsékelt eredményekre vezettek. A magyar forradalmi erőkre időről időre mért súlyos csapások - az 1942-es nagy letartóztatások, az 1944-es márciusi német megszállás, az októberi nyilas puccs stb. - olyan arányú veszteségeket okoztak az antifasiszta ellenállási mozgalomnak, hogy mindannyiszor szinte mindent elölről kellett kezdeni. A második világháború folyamán mind a Horthy-fasiszta kormányok, , mind pedig  Kommunisták Magyarországi Pártja, a nemzeti összefogás, az egységfront megteremtésén fáradozott. Az előbbiek a háború folytatása, a fasizmus, a népellenes, reakciós uralkodó osztály, a feudálkapitalista társadalmi rend megmentése, az utóbbi a háború megelőzése, befejezése, a fasizmus megsemmisítése, a társadalmi rend demokratikus átalakítása érdekében. A széles néptömegek nemzeti összefogását sem az egyiknek, sem a másiknak nem sikerült elérni. A magyar nép számára a szabadságot a Vörös Hadsereg hozta meg. A fasizmus ellen fegyvert ragadó magyar partizánok harcukkal és életük áldozásával szerény mértékben ugyan, de hozzájárultak a fasizmus felett aratott győzelemhez, népünk szabadságának kivívásához.